Valaki elgondolkozott már azon, hogy mikor volt könnyebb engedelmeskedni Istennek, az ó- vagy az újszövetségi időkben?

Mi volt jellemző az ószövetségi időkben a zsidók, mint Isten népének Urukkal való kapcsolatára? Adottak voltak a mózesi törvények (Tóra) és még több száz a rabbik által írt értelmező előírás (Talmud), de azoktól most tekintsünk el, mert nem része a Bibliának, és elhordozhatatlan terheket raktak általa a zsidó népre. A törvények leszabályozták az Istennel való kapcsolat és áldozás minden részletét. Nem kellett gondolkozni, mikor menjenek fel Jeruzsálembe ünnepelni, mit vigyenek hála- vagy bűnért való áldozatul, ki lehet a papság tagja, mit ehetnek, mibe ruházkodjanak, mikor nem lehet vetni, hogyan takarítsák be a termést, stb. Ha betartották a törvényeket az Úr minden földi áldással elhalmozta őket.

És ha csak lélektelenül üres formaságként tették, mert féltek Istentől? Meddig lehetett ezt így csinálni? Törték a fejüket, hogyan játsszák ki a törvényeket? Tudott az Úr örülni az ilyen áldozatoknak? Ismerte akkor is és most is a szívek szándékát és motivációit.

Mi van leszabályozva pünkösd óta? Szabadságot ad mit énekeljünk, egyik napot különbnek tartsuk-e vagy ne? Mikor és hogyan ünnepeljünk? Mit együnk? (kivéve a vért) Mi legyen az istentisztelet rendje? Nincs külön papi rend. Énekes és zenész is lehet akárki a gyülekezetből (bár nem árt, ha valakinek van zenei hallása) Az ószövetségi áldozatokkal nincs dolgunk, mert Krisztus egyszeri tökéletes áldozata elég engesztelésül.

Ha választani lehetne a hívők többsége pünkösdre és a szabadságra szavazna. Érdekes azonban, hogy vannak olyanok is, akik jobban szeretnék, ha valaki megmondaná nekik, mit kell konkrétan csinálniuk, hogy kedvesek lehessenek Istennek. És ha nagyon keresik, találnak is olyan közösséget, ahol nincs szabadság, hanem nagyon komoly szabályrendszer fogadja őket.

Számomra pünkösd minőségi engedelmességet és elköteleződést jelent. Nincsenek törvények, de az Újszövetség azért megadja a keretet (parancsok formájában) egy nagyfokú szabadsággal együtt. És éppen ebben van az igazi kihívás. Ki lehetne tolni a határokat szabadságra hivatkozva? Persze, de minek. Nagyon nehezen viselem, ha egy hívő azzal érvel, hogy az nem üdvösség kérdése. (pl. keresztség-bemerítés, istentiszteleteken, imaórákon való lehetőleg aktív részvétel, adakozás, bizonyságtétel, flörtölés stb.) Bár ezek egyik oldalról tényleg nem üdvösség kérdések, de ha valaki semmiben sem akarja Isten Igéjéhez igazítani az életét, akkor van egyáltalán üdvössége?

A Szentlélek lakozást vett a szívemben és jelez. Szeretne vezetni, áldások emberévé formálni, szentségben és tisztaságban tartani. Nem is olyan egyszerű a Jó Pásztor hangját megkülönböztetni más hangoktól. Pedig ez a kulcsa, a szépsége és öröme az igazi pünkösd utáni hívő életnek. Engedni ennek a csendes szelíd hangnak, indításnak és megtapasztalni ennek áldását magamra és másokra nézve. Éljük át minél többször.

Zárásul egy személyes példa:

Nem oly régen két testvérrel kapcsolatban éltem át, hogy csendesen indított a Lélek, azon a héten látogassam meg őket, mert a következő héten már nem tehetem. Az utóbbi esetben figyelmeztettem a házicsoportot is, hogy amíg tehetitek, tegyétek. És tényleg így volt, mert azon a héten az Úrhoz költöztek. Köszönöm Uramnak, hogy engedhettem indításának.

Molnár István